Bódis Lili országos bajnok – Súlyemelés!

A hétvégén Tata adott otthon a Felnőtt Súlyemelő Országos Bajnokságnak, ahol a TSC súlyemelői kiválóan versenyeztek. Bódis Lili még a felnőtt kort el sem érve hódította el az első helyet a 49 kilogrammos hölgyek között, de Dr. Mészáros Zsófia és Dr. Rádi Mariann is remekül helytálltak. Előbbi a 4, utóbbi a 6. helyen végzett. Eredmények: […]

Birkózó Kadet Országos Bajnokság!

Dorogon rendezték meg a kadet birkózók kötöttfogású országos bajnokságát. Egy viszonylag népes gárdával képviselték birkózóink a Tatabányai Sport Club színeit a korosztály legnagyobb hazai megmérettetésén. Az eredmények sem maradtak el, hisz a 8 indulónk közül hatan pontot érő helyezést értek el. Eredmények : 48 kg: Özvegy Dániel – 3. hely 110 kg: Mislai Bence – […]

A SZÖVETSÉG AJÁNDÉKAIT VEHETTÜK ÁT A DIÁKOLIMPIÁN – Birkózás!

Két év kihagyás után ismét a Tatabányai Sport Club birkózó szakosztálya rendezhette meg a serdülő szabadfogású birkózók országos diákolimpiáját. Az eseményen több, mint százharminc versenyző állt szőnyegre a Földi Imre Sportcsarnokban. A megnyitó ünnepségen jelen volt Ancsin László, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára, aki beszédében kiemelte: mindig is megtisztelő volt számára Tatabányára érkezni, hiszen a […]

Speciális Dobószámok Országos Bajnoksága – Atlétika!

Hétvégén Tamási adott otthont a Speciális Számok Országos Bajnokságának, ahol a TSC Geotech mindig fiataljai kiváló eredményeket értek el! Sipos Erzsébet W65: antik diszkoszvetésben I.hely, nyeleslabda vetésben I. hely, láncos kalapácsvetésben I. hely, diszkoszvetésben I. hely. Szalai László M55: antik diszkoszvetésben I. hely, nyeleslabda vetésben II. hely, láncos kalapácsvetésben II. hely. Hoffer József M65: nyeleslabda […]

CSILLOGÓ ÉRMEK A LEÁNY DIÁKOLIMPIÁRÓL – Birkózás!

Egy arany-, két ezüst- és két bronzérmet szereztek versenyzőink a diák I-II. és serdülő leány Diákolimpia országos döntőjében, Kiskunfélegyházán. A diák korosztályban négy, a serdülőben pedig két versenyzővel szerepeltünk az eseményen, ahol a lányok kitettek magukért.  “Külön öröm számunkra, hogy versenyzőink öt érmet szereztek, és mindenki legalább az első ötben, pontszerző helyen végzett” – értékelt […]

SÁRGULÓ FÁK ÁRNYÁBAN – 300 résztvevő a Tatabánya 20 és 30 teljesítménytúrákon!

Csípett még a hajnal, amikor vasárnap útnak indultak a Tatabánya 20 és 30 teljesítménytúra résztvevői. A népszerű kiránduláson idén is több, mint háromszázan vettek részt, és ez mindenképpen örömre adott okot a Vértes sárguló fái között. “A résztvevői létszám összesen 303 fő, a regisztráltak száma ugyanennyi volt. Néhány regisztrált jelentkező nem jött el, és volt, […]

Mezei Futó Magyar Liga I. forduuló – Atlétika!

Az 1956-os forradalom emléknapján rendezték a Mezei Futó Magyar Liga I. fordulóját, ahol a TSC Geotech atlétái kiválóan szerepeltek. Reichnach Ferenc versenyzői a következő eredményeket szállították haza a bányászvárosba: U16 fiúk: Mayer Zsombor – 1. hely Beke Dávid – 4. hely Mayer Botond – 20. hely U18 fiúk: Szabó Benjámin – 2. hely Árvai Róbert […]

TOVÁBBJUTOTTAK VERSENYZŐINK – Teke!

A hétvégén Győrben rendezték a teke egyéni versenyek területi bajnokságait. A lányok versenyében Németh Kinga, Frank Klaudia és Csorba Csilla is továbbjutott a Nyugat vidékbajnokságra. Kinga csak rosszabb tarolásának köszönhetően maradt le a dobogóról, a hazai pályán játszó Szuperligás győri lányokat is megelőzve. A következő fordulót Oroszlányon rendezik december 4-én. Ott a tét már az […]

Kaposvári I. Diákolimpia Döntő – Birkózás!

Kaposvár adott otthont a hétvégén rendezett I. Diákolimpia Döntőnek birkózásban. A Tatabányai Sport Club versenyzői remekül szerepeltek, és ennek meg is lett az eredmények A tatabányai versenyzők a következő eredményeket értek el: Joós Antal 2. hely Madaras Krisztofer 2. hely Fekete Milán 8. hely Gratulálunk minden versenyzőnek és felkészítő edzőiknek! Hajrá Bányász!