Egyéb

BERÉNYI IMRE AZ ULTRAFUTÓ VB-RE KÉSZÜL – SZOMBATON BERLINBEN ÁLL RAJTHOZ A TSC SZÍNEIBEN FUTÓ VERSENYZŐ!

Idén tavasszal Budakalászon rendezték a 100 km-es Ultrafutó Magyar Bajnokságot, amelyen a TSC-Geotech színeit Berényi Imre képviselte. A 46 éves Sportember a várakozásokat jócskán túl teljesítve a magyar bajnoki ezüstérmet szerezte meg.

70 km-ig tartotta a lépést a későbbi győztes Erős Tiborral. Imre a 100 km-t 7 óra 32 perc 20 másodperc alatt teljesítette, ami fantasztikusan jó eredmény volt akkor tőle. Az azóta eltelt időszakban Imre számos versenyen szerepelt kiemelkedően, komoly tréningeken vett részt, így egyértelmű volt, hogy tagja lehet az augusztus 27-én Berlinben rendezendő ultramaratoni világbajnokság Magyar Csapatának. Ezzel kapcsolatban is beszélgettünk vele.

 Hogy érzed magad most, hogy egy ideje úgymond „visszacsöppentél a maratoni világba, sőt részese lehetsz a világbajnokságnak is?

Az OB után elég sokáig elhúzódott a regeneráció. Nem is gondoltam volna, hogy mennyi időre van szüksége a szervezetemnek, hogy regenerálódjon és újra fejlődni tudjak. Mivel az elmúlt 10 évben nem nagyon versenyeztem, ezért az edzőm, Maráz Zsuzsi javaslatára beiktattunk pár versenyt a felkészülési időszakba, hogy szokjam a versenyek okozta stresszt. Most már értem, hogy miért van szükségük az élsportolóknak sportpszichológusra.

Negyvenöt-hat évesen mennyire lehet aktívan visszatérni a sport, a futás világába?

Nem egyszerű, de fokozatosan megoldható, főleg, ha az ember szereti és élvezi, amit csinál. Először a Regensburg maratonon vettem részt május végén, amire speciálisan nem készültünk csak pár nappal előtte rápihentünk. Itt 2 óra 45 percen felüli idő volt az edzőm által meghatározott cél, és ami 3 perccel volt jobb, mint az egyéni legjobbam. Mondanom sem kell, hogy tele voltam kételyekkel. Az időjárás jó volt, a pálya nem: 6 híd, 6 hajtű visszafordító, némi szint és némi macskakő nehezítette a dolgunkat. A versenyt abszolút 7. helyen fejeztem be és megnyertem az M45-ös kategóriát (és minden kategóriát M35 felett) 2 óra 44 perc 39 mp-es idővel, ami kereken 4 perccel volt jobb az addigi legjobbamnál és 1 perccel az edzőm által kért időnél. Ezután 6 héttel később a müncheni félmaratonon vettem részt július elején, ahol a hőmérséklet már magas volt és a pálya is 90%-ban murván zajlott. Itt elmaradtam az edzőm által kért időtől, de azért 2 percet így is sikerült faragni az egyéni legjobbamon és abszolút 10. helyen végeztem a több mint 1.700 induló között. Természetesen a kategóriámat itt is megnyertem.

Vélhetően ekkor már a Válogatottnál is felfigyeltek az eredményekre…

Igen. Ekkor már hivatalossá vált, hogy VB kerettag vagyok és Zsuzsival beszélgetve felmerült az a gondolat, hogy egyszer milyen jó lenne egy magaslati edzőtábor. Ez bogarat ültetett a fülembe és pár nap alatt feltérképeztem az európai magaslati edzőtábor lehetőségeket (még Kenyát is megnéztem, de az túúúúl messze volt, ezért ki is esett az opciók közül). A svájci St. Moritz volt a legjobb a távolság és az ottani profi atléták támogatása miatt, de még így is rettenetesen drága helyszín. Kedves feleségem közreműködésének hála végül sikerült egy „kedvezőbb” árfekvésű szállást találnunk, aztán a többi már jött könnyen. Nem kis utánajárás és fejfájás után a helyi szerveknél sikerült megkaptuk az Elite-Card-ot (ezt világversenyen induló sportolók kaphatják meg), amivel rengeteg dolgot használhattunk ingyenesen és több százezer forintot tudtunk megspórolni. Fel is vázoltam az ötletet Zsuzsinak, aki nagyon belelkesedett és mondta, hogy megpróbál szerezni nekem egy edzőpartnert. Nem kellett 1 órát se várnom és jelezte, hogy egy másik futója Erős Tibor, szintén VB kerettag és háromszoros magyar bajnok 100 km-en, aki előttem végzett márciusban, szívesen csatlakozna. Innen kezdve a dolgok felgyorsultak és mindent sikerült pár nap alatt leszerveznünk. St. Moritz-ban 4 hetet töltöttünk. Az első hét az akklimatizációról szólt, viszont a következő 3 hétben 200 feletti kilométereket futottunk és a távot is folyamatosan emeltük. Az utolsó, 4. hét volt a csúcs terhelés.

 Nem lehetett egyszerű ezt megcsinálni, ehhez mindenképpen társak kellenek, igaz?

Minden futást együtt csináltunk Tibivel. Minden egyes alkalommal támogattuk egymást és nem hagytunk hátra senkit. Amennyiben valamelyikünknek nehézségei voltak, akkor a másik támogatta és segítette. A csapatmunka példaképei voltunk. Az edzéseket egy online rendszeren keresztül kaptuk meg Zsuzsitól (trainingpeaks): táv, helyszín (400-as atlétika pálya vagy 4km-es tó körül 1.800m felett, vagy 2.500m felett egy 1km-es hegyi tó körül), pulzus határok, résztávok, idők, egyebek.

 Jól hangzik, mintha ez lenne a „munkátok”…

Neeeem, ez a hobbink csupán. Nehézséget okozott, hogy a felkészülés közben mindkettőnknek távmunkában dolgozni kellett. Mellette főzni, mosni és bevásárolni, plusz a regeneráció és a pihenés. Sokszor nagyon feszített volt a menetrend és a kételyeinkkel, belső démonjainkkal is meg kellett küzdeni. 4 hét alatt természetesen a család és a megszokott életünk hiánya is kikezdett bennünket. Viszont az edzéstervben foglaltakat minden alkalommal pontosan elvégeztük. Napi kapcsolatban voltunk Zsuzsival és próbáltunk a pengeélen úgy táncolni, hogy kihozzuk a maximumot az edzőtáborból, de még éppen ne sérüljünk le és vagy ne legyünk túledzettek. Az utazás előtt készítettünk egy teljes vérképet és természetesen az egyik legfontosabb és legérdekesebb érték a hemoglobin szint. A hazatérés másnapját ismét vérvétellel kezdtük, hogy ellenőrizzük, hogyan változott a vérünk oxigénszállítási képessége. Ezen felül napi szinten mértünk, amit lehet pl.: oxigéntelítettségi szintet futás előtt közvetlenül és után (itt láttuk a fejlődést a 4 hét alatt), a magassági akklimatizációt, VO2Max-ot, egyebeket.

Nagy élmény lehetett. És nagy küzdelem is egyben. Megéri?

Hogyne, hiszen másképp nem csinálnánk! Érdekes volt látni St. Moritz-t, ahol minden sarkon atléták vannak. Mivel éppen a müncheni EB előtt voltunk kint, rengeteg résztvevő atlétával volt lehetőségünk találkozni, beszélni és akár együtt edzeni illetve nyújtani. Többek között a 3 Ingebrigtsen fivérrel: Henrikkel, Filippel és Jakobbal is találkoztunk, beszéltünk és egyszer még együtt is futottunk pár száz méteren. Gondolom, mondani se kell, hogy mekkora energiafröccsöt adtak ezek az élmények. A napokban már könnyű futásaink vannak és próbálunk regenerálódni és feltöltődni a 27-ei versenyre, ami idén Berlinben lesz (https://wc100kberlin.org/en/home-english). Ezer köszönet edzőtársamnak, Erős Tibornak és edzőmnek, Maráz Zsuzsinak és mindenek felett családomnak és feleségemnek a támogatásért. Hatalmas élmény volt!

És még milyen lehet!
Szurkoljunk a TSC Geotech és a Magyar Válogatott színeiben versenyző Berényi Imrének a berlini Ultramaratoni Világbajnokságon is!

Hajrá, Imre!

 Hajrá, Magyarok!