Labdarúgás

Interjú P. Nagy Lászlóval!

Mióta tartozol a Bányász kötelékébe?

1976 óta. Abban az évben érkeztem ide. A 90-ig fociztam az akkori bányász színeiben, 90 óta utánpótlás és vezetőedző szerepeket töltök be szinte folyamatosan.

Beszélnél nekünk az akkori körülményekről?

A bánya meghatározta az életet és anyagi körélményeket. Mindenki meg volt becsülve anyagilag és erkölcsileg is, 2 nagyon jó időszakot élhettünk meg fociban is a 80-as évek elején, közepén. A legendás Lakat Karcsi bácsival és Temesvári Miklóssal bronz és ezüstérmeket szereztünk a magyar bajnokságban, ami akkor nagyon nem kis eredménynek számított. Sőt, Magyar Kupa döntőt is játszottunk és persze 5 UEFA Kupa mérkőzést köztük a Real Madriddal.

Milyen hatása volt annak a történelmi mérkőzésnek, hogyan emlékszel?

Előtte már hetekkel jó hangulat volt. A mérkőzésen emberek lógtak a stadionban mindenhol, utána mindenki boldogságban úszott. Nagyon nagy szenzációnak számított. Kicsit lebecsültek bennünket. 2-1-re legyőzni a Realt, az nagy fegyvertény.

Aztán a visszavágóig tartott a szurkolók öröme. 1-0 volt a Bernabeuban, oda.. Védekeztünk végig, a bíró is belejátszott. Spanyolországban lehetett érezni már a megbecsülést, hogy tudták ezek megverni a Realt? Az újság tele volt a Bányásszal. Szuper év volt az a 81-es. Nem haragudtunk magunkra. Lakat Karcsi bácsi el is engedett minket éjszakára.

Utána jó szerepelt végig a csapat itthon. Karcsi bácsi nem engedte, hogy elszálljunk. Labdarúgás történetébe bekerült, rendben, de menni kell Szombathelyre is.

Rendszerváltás után a bánya hanyatlása meghatározta a 90-es évek elejét. Ki kellett árusítani a legjobbakat. Csapó, Vince, Plotár, Kiprich. Nem lehet ilyen neveket igazolni, sem akkor sem most. Középmezőny következett. Másik korosztály és szép lassan leépült a csapat.

90-ben abbahagytad a profi labdarúgást. Mi következett ezután?

Nem is gondoltam másra, csak a futballpályára, ezért lett edzői karrier. Amikor bajba került a csapat, akkor neveztek ki vezetőedzőnek. Sokáig pályaedző volta Sisa mellett is. Az utánpótlás mellett pedig folyamatosan dolgoztam.

A régi nagyágyúkkal tartod-e a kapcsolatot?

Csapó, Lakatos, Plotár, Fischer, Szabó. Sokan itt dolgoznak velem együtt. Öregfiúk szinten tartottuk a kapcsolatot, ameddig játszottunk. Hétfőnként voltak ezek a meccsek. De már nem bírjuk persze. Nem helyiek voltak sokan azért. Vince Pilu is például másfelé kacsingatott el.

Jelenre ugorjunk kicsit.

Most utánpótlás szakág-vezető vagyok, szakmailag hozzám tartozik az utánpótlás nevelés egésze. Nyugdíjasként, reggeltől estig itt vagyok, ez az életem. A nagy csapat 80%-a saját nevelésű az NBIII-ban. Ez a fő cél. Ez a százalék ne menjen lefelé. Elismerik a munkánkat, ezt a város is elismeri. Ezen dolgozunk.

Hogy látod a mostani csapatot?

A hagyományok alapján magasabb szintre hivatott a Tatabánya. A jelenlegi csapat várakozáson felül teljesít. Második a csapat az NBIII-ban, nagyrészt saját nevelésű játékosokkal. Meglátjuk mire lesz elég. Magasabb szinteken már valószínűleg kellenének új igazolások. Ott kell a rutin. Az a terv, hogy 2-3 éven belül NBII-be feljussunk. Még hosszú a bajnokság. A nézők is kezdenek visszatérni.

A covid helyzet, hogyan határozta meg az elmúlt időszakot?

Utánpótlás szinten volt igazán a baj. Sok gyerek otthon maradt. Home officeban próbáltunk edzést tartani, nyilván ez lehetetlen, de ahogy lehetett normális edzésprogramokat próbáltunk átadni. Most sem tudjuk, meddig tudunk játszani. Betegünk szerencsére nincs. Hőmérés fertőtlenítés és a bányász kézfogás elmarad
ebben az időszakban. Ennyit tudunk tenni a covid ellen. Teljesen más, mint a teremben sportolóknál, itt azért jobb a helyzet.

A futballszakosztály 2 éve tartozik a TSC-hez szorosan. Egy nagy klub berkeiben dolgozni sokkal jobb. Egy 110 éves klub sokat tud segíteni. Stabil hátérrel korábbi problémák már nincsenek. Ezért hálásak is vagyunk Sámuel Botond ügyvezető elnöknek és a stábnak.

Beszélnél nekünk kicsit a szakterületedről, az utánpótlásról? Hogy lehet a „nagyok” közé bekerülni?

A nagy keretbe már elég nehéz bekerülni, főleg, hogy zajlik a bajnokság és jó formában vagyunk. Aki tehetséges és szorgalmas a fiatalok között bekerül.

Nagyon jó körülmények között edzhetünk, 2 füves 2 műfüves pálya. Stadion. Rendkívüli körélmények. Kevés csapat mondhatja ezt el magáról. Ki is használjuk, ugyanis mindennap vannak edzések, szinte minden korosztálynak.

Mikor érdemes elkezdeni?

Minél hamarabb érdemes elkezdeni a futballt. 6 évesen már nem hátrány. U6-os a legfiatalabb csapatunk. Ők a füves pályán edzenek. Hosszú az út a felnőtt keretig, 6-18 éves koráig rengeteget tud fejlődni az ember. Érdemes ezt az időszakot minél jobban kihasználni.

Egyébként minden hétfőn edzői értekezletek vannak. Mi is folyamatosan próbálunk fejlődni, tanulni. Tanfolyamokra járnak az edzőink. C licensz a minimum, de sok B-s és két A licences edző is dolgozik. Minél több edzőt szeretnénk tanfolyamra küldeni. Ezeket a sulikat előbb utóbb mindenkinek végig kell járni, ugyanis holtig tanul az ember. Minden évben vannak pontgyűjtő események, ahol kreditpontokat kell gyűjteni a licenszek megújításához. Ezeket folyamatosan teljesítjük.

Bónuszkérdésként: hány pontot fog szerezni a Fradi a Bl-ben?

6 pont már óriási lenne. A Kijev ellen ez lehetséges. A másik két csapat ellen nehéz, de tudjuk jól az ismert mondást, labda gömbölyű és nincs lefutott meccs. Jelenleg nemzetközi szinten is jól néz ki a Fradi, bármi lehetséges.

Köszönöm a beszélgetést