tsc@tatabanyaisc.hu +36 70 381 6777

Újabb testnevelés órát tartottunk "Madárral"

2024_0425_erdei_01.jpg

Erdei Zsolt csütörtökön a Dózsa György Általános Iskolában oktatott

Csütörtökön folytatódott a Tatabányai Sport Club ökölvívó szakosztályának városi "turnéja", amelynek folyamán vezetőedzőnk, Erdei "Madár Zsolt tart bemutató órákat a sulikba járó fiataloknak.

Ma délelőtt Bakonyi Miklós, tagintézmény igazgató, valamint Salamon Zoltán, a Dózsa iskola testnevelője, csaknem kétszáz fiatal, valamint a Republic Szállj el, Kismadár című dala fogadta a világbajnok Sportembert, aki hamar belopta magát a gyerekek szívébe.

"Madár" remek bemutató órát tartott azoknak, akik vállalták, hogy testközelből is megismerkednek az ökölvívás alapjaival, de akkor "kerekedett el" igazán a tekintetük, amikor Erdei Zsolt előhúzta a profi világbajnoki címeivel járó öveket. (Ezeket az arcokat érdemes figyelni a videóban ????)

Erdei Zsolt az óra után kiemelte: számára mindig fontos és érdekes alkalom, amikor gyerekek között lehet. Annak különösen örül, hogy a mai napon igazán érdeklődő fiatalokkal sportolhatott együtt.

"Madár" szerint a 10 és 13 év közötti korosztály a leginkább vevő az új sportok megismerésére, és ez ma is látszott.

"A gyerekek számára akkor is fontos lehet egy-egy sportág megismerése, ha esetleg nem az olimpiai részvétel a cél, hanem "csak" a szabadidős sportolás" - mondta a Világbajnok.

Éppen ezért várunk minden érdeklődőt a Tatabányai Sport Club ökölvívóinak termébe, a futófolyosó épületében, ahol hétfőtől péntekig minden délután két csoportban, 16:30 és 18 órakor kezdődnek az edzések.

Nézzétek meg a videót Facebook oldalunkon!

Hajrá, Bányász!

#TscÖkölvívás

2024_0425_erdei_05.jpg
2024_0425_erdei_06.jpg