Az esemény minden várakozásunkat felülmúlta!
Közel 500 aktív, 60 éven felüli résztvevő érkezett hozzánk, hogy bebizonyítsa: a mozgásnak, a jókedvnek és a közösségi élménynek tényleg nincs korhatára. Ez a szám önmagában is elképesztő,de amit ezalatt a néhány óra alatt együtt megéltünk, az felejthetetlen marad.
Erdei Zsolt reggeli tornája szinte egyszerre mozgatott meg mindenkit a pályán – aztán jött a szenior örömtánc, amitől percek alatt fergeteges hangulat lett a stadionban. Ha valaki még kételkedett volna abban, hogy egy egész közösség tud együtt táncolni, mosolyogni és felszabadulni, ma reggel a bizonyítékot is megkapta.
A 15 aktív állomás – a sétafocitól és a kosárlabdától kezdve a darts-on, íjászaton, sakkon át egészen az egészségügyi szűrésekig – egész délelőtt folyamatos mozgásban tartotta a résztvevőket. Mindenkinek volt kedvére való program, és sokan végig is járták a teljes kínálatot.
Illyés Roland kerekasztal-beszélgetései a TSC legendáival igazi nosztalgiautazás volt – közös sztorik, régi győzelmek, és az a fajta bányászbüszkeség, ami generációkon át kíséri klubunkat.
A nap zárásaként megtartottuk a tombolát is, ahol 10 szerencsés résztvevő vehetett át értékes ajándékcsomagot – gratulálunk nekik, és köszönjük mindenkinek, aki velünk ünnepelt!
Az esemény az Európai Sporthét és az Életöröm Napok programsorozat részeként valósult meg, és büszkék vagyunk rá, hogy Tatabánya is aktívan képviselte a mozgás és az egészséges életmód ügyét.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött, mozgott, táncolt, beszélgetett és nevetett velünk!
Külön köszönet minden kollégának, önkéntesnek, partnerünknek és közreműködőnknek, akik nélkül ez a nap nem valósulhatott volna meg.
Jövőre ugyanitt, még többen – tartsatok velünk!

























